Idén ha jól számoltam (a tegnapi napig) hat filmet láttam moziban. Eddig igen magasan a januárban látott Üveg vitte a prímet, egészen tegnapig. Hasonló a helyzet Joker karakterével. Leszögezem, sosem voltam, nem is vagyok DC/Marvel meg nem tudom még milyen (képregény) rajongó, de Joker szerintem egy kikerülhetetlen karakter. Eddig nálam Joker neve összeforrott Heath Ledger nevével, arcával, játékával. Nálam ő volt A Joker. Egészen tegnap estig, amikor is végre elkezdődött a várva-várt film, a címből is sejthetően....a JOKER.
Kicsit tartottam a filmtől, mert nagyon vártam már, viszont a legtöbb helyen csupa jót kritikát olvastam róla, ami nálam nem szokott jót jelenteni: általában pont azok a filmek nem tetszenek, amiket dícsérnek, és fordítva. Most viszont minden pozitív kritikának megvan a maga létjogosultsága. Ha egy szóval kellene jellemezni a filmet, valami kiskaput találnék, hogy több szó is szerepelhessen. Elsőként talán azt mondanám, hogy zseniális. Emellett lebilincselő. Elgondolkodtató. Semmi olyan nincs benne, ami nagyon elrugaszkodna a valóságtól, nem egy szuperhős film, nincsenek benne szuperképességek, természetfeletti erők. Egy egyszerű, hétköznapi, megtört ember van, illetve az őt körülvevő (undorító) társadalom. Nekem személy szerint ökölbe rándult a kezem már az első jelenetnél, amikor is a (lássuk be, igencsak sz@r) munkáját végző bohóc tábláját elveszik kis takony suhancok, majd miután a bohóc utoléri őket, még jól meg is verik, a földön rúgják kék-zöld-lila foltosra a főhőst. A film során remekül bontakozik ki a pszichopata gyilkos személyisége, ami persze nem jelenti azt, hogy a rossz bánásmód feljogosítana bárkit is arra, hogy embereket gyilkoljon. Aki szerint ez a film erről szól, és a gyilkos cselekedeteit hivatott fényezni és példaképként akarja beállítani ezt a beteg elmét, az az ember borzalmas nagy tévedésben van, és javaslom neki megnézni a filmet..akár többször is. Közel sem erről szól a dolog. Viszont nagyon elkeserítően mutatja be a cudar valóságot. Egy egyébként is mentális nehézségekkel küzdő ember,a középpontban, akinek küzdenie kell önmagával, a kényszeres neveető-görcseivel és az ellene fellépő társadalommal is. Valljuk be, nem lehet egyszerű. Joaquin Phoenix zseniálisan hozza a karaktert, a kényszeres nevetést. Hátborzongató, és egyben élethű, félelmetes is, főleg mikor az ember nem tudja eldönteni, hogy nevet vagy épp sír a karakter.
És akkor most elugrok a Phoenix vonalra. Első gondolatom a film végén az volt, hogy számomra mostantól PhoenixIsTheNewLedger, Phoenix neve forrt össze Jokerével. Bámulatos alakítás (Oscart oda!), semmi ripacskodás (amivel Jared Leto alakítása tele volt - én egy szinten azt a karaktert is szerettem), csodálatra méltónak tartom azt is, hogy ez a VEGÁN (IGEN, FONTOS!) ember beállt azon színészek sorába, akik drasztikusan átalakították a testüket egy szerep miatt: ez esetben egy brutálisan vékony, csupa csont és bőr embert látunk a vásznon, aki láncdohányos is. Az ember akarva-akaratlanul felveszi a fonalát, szerintem meg is szánja, amikor kiderül, hogy komikus akar lenni, az élete arról szól, hogy másokat nevettessen és mások nevetnek is rajta...de épp ez a baj, hogy rajta. Nem vele. Nem a viccein. Hanem rajta. Bosszantó...roppantul bosszantó, hogy egy láthatóan beteg emberen nevetnek...a nevetés "gyümölcse" pedig a hirtelen kitörő agresszió és a jelenet, amikor elmondja Arthur (későbbi nevén: Joker), hogy ő ezidáig abban sem volt biztos, hogy valóban létezik. Élete mélypontjára érve jön rá arra, hogy ő létezik, és hogy önmaga szerint ki is ő valójában. A film végén teljesül egy álma, elhívják egy beszélgetős műsorba, ahová mindig is be akart kerülni. Számomra az egyik legjobb jelenet a filmben ez. Az egyetlen, amikor egy összeszedett ember, aki mégis darabokra van esve (vagy fordítva?) elmond egy monológot arról, mit gondol. Nem dadog, nem nevet, nem cincog...a mondatát záró "pont" pedig igen mély nyomot hagy mindenkiben. A film szereplőiben is, illetve a nézőkben is.
Összességében egy nagyon, nagyon erős 10 pontos film, többször nézős, bár a stáblista alatt azon agyaltam, hogy meg akarom, meg tudom-e nézni még egyszer, mert annyira beszippantott a film, hogy még ma is e örül forognak a gondolataim és láthatóan nem is sikerült normálisan szavakba önteni a gondolatokat. Örülök, hogy vannak kritikusok, akik tényleg élvezhetően le tudják írni, mi újság. Nagyon nagy pacsi a filmnek, remélem Joaquin pedig hazaviszi érte a szobrocskát, mert megérdemli!
